Aki számít, velünk van
AFMSZ - az ESTAL tagja

Rövid ismertetés az AFMSZ-ről

Az AFMSZ (illetve jogelődje az AMSZ) 1990-ben 9 tagvállalattal alakult, s akkor az alumínium anodizálással foglalkozó cégek szakembereinek biztosított szakmai fórumot.
A szövetség tagja az európai megfelelő szövetségnek, azESTAL-nak, amelynek most kb. 450 európai cég a tagja.

Európai

Tevékenysége szorosan kötődött az európai szövetséghez, s ahhoz hasonlóan később kibővült az alumínium porszórással foglalkozókkal.

A szövetség tagja az európai megfelelő szövetségnek, az ESTAL-nak, amelynek most kb. 450 európai cég a tagja.

Stratégia

Ma 29 tagvállalatunk (és néhány egyéni tagunk) van, s ez a kör az anodizálókon és porszórókon kívül ezen tevékenységgel kapcsolatban lévő egyéb cégeket is magába fogad, így az e tevékenységekhez vegyszert, technológiát, műanyagport, műszereket, berendezéseket szállító vállalatokat.

Nyilt hozzáállás

Az AFMSZ rendszeresen, évente kétszer tart Közgyűlést amelyen a Szövetség adminisztrációs témái mellett a szakmai újdonságok ismertetése, üzemlátogatás és talán a legfontosabb, a hasonló területen dolgozó szakemberek kötetlen együttléte jelenti a programot.

Megfelelőség

Ezen szövetség keretében működik a Qualanod és Qualicoat Titkárság, amelynek megbízásából a Magyar Szövetség jogosult a fenti elnevezésű minőségi védjegyek odaítélésére, és a rendszeres ellenőrzés megszervezésére. 

Taglista

Tevékenysége szorosan kötődött az európai szövetséghez, s ahhoz hasonlóan később kibővült az alumínium porszórással foglalkozókkal. Ma 29 tagvállalatunk (és néhány egyéni tagunk) van, s ez a kör az anodizálókon és porszórókon kívül ezen tevékenységgel kapcsolatban lévő egyéb cégeket is magába fogad, így az e tevékenységekhez vegyszert, technológiát, műanyagport, műszereket, berendezéseket szállító vállalatokat.

Alapítók:

Nemzeti Szövetség - National Association of ESTAL

AFMSZ Alumínium Felületkezelők Magyarországi Szövetsége
H-1138 Budapest, Népfürdő u. 19/A. I/4.
Telefon: +36 30 9590575
Mr. Imre Fehér
e-mail:feher.imre@atenzio.hu
honlap: www.afmsz.hu

Licenctulajdonos - General Licencee

AFMSZ Hungarian Aluminium Surface Treaters' Association
H-1138 Budapest, Népfürdő u. 19/A. I/4.
Telefon: +36 30 9590575
Mr. Imre Fehér
e-mail:feher.imre@atenzio.hu
honlap: www.afmsz.hu

Vizsgáló Intézet - Testing Laboratory

Vekor Korrózióvédelmi, Analitikai Kft.
H-8200 Veszprém, Wartha V. u. 1/2.
Telefon/fax: +36 88 428 514 Mrs. Valéria Zanathy
e-mail: vali@vekor.hu
honlap: www.vekor.hu

 

Tagok:

Aerometal Kft.

Tevékenység: galvanizálás, anódos oxidáció
2038. Sóskút, Ipari Park HRSZ: 3508/18
Telefon: +36 20 992 6034 Mr. Péter Brüller
e-mail: aerometal@gmail.com
honlap: www.aerometal.hu

ALUKONSTRUKT Építőipari Szolg. és Keresk. Kft.

Tevékenység: Porszórás
6728 Szeged, Budapesti út 8.
Telefon: +36 62-554-424 Mr. Granyák Mihály
Fax: +36 62-554-444
e-mail: szeged@alukonstrukt.hu honlap: www.alukonstrukt.hu

Alu Front Felületkezelő Kft.

Tevékenység: Alumínium porszórás
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 96.
Telefon: +36 22 534-191 Mr. András Bangó
e-mail: office@alufront.hu
honlap: www.alufront.hu

Aquacomet Kft.

Tevékenység: Medence, medenceburkolat gyártás, porszórás
9027 Győr, Körisfa u. 15.
Telefon: +36 96 517 417 Mr. Zsolt Tóth
Fax: +36 96 517 419
email: toth.zsolt@aquacomet.hu
honlap: www.aquacomet.hu

Hydro Extrusion Hungary Kft

Tevékenység: Alumínium anódos oxidáció, passziválás
8000 Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.
Telefon: + 36 30 163 3191 Mr. György Hegedűs
e-mail: gyorgy.hegedus@hydro.com
honlap: www.hydro.com/hu/hu

KÖNIG Járműablakszerkezet Gyártó és Forgalmazó Kft.

Tevékenység: Alumínium anódos oxidáció, porszórás
6041 Kerekegyháza, Arany János u. 35.
Telefon: +36 76-545005 Mrs. Erika Trepák
Fax: +36 76-545028
e-mail: office@konigkft.hu
honlap: www.konigkft.hu

Polilakk Kft.

Tevékenység: Alumínium porszórás
3533 Miskolc, Kerpely Antal út 35.
Telefon: +36 46 532 494, Mr. Barnabás Varga
Fax: +36 46 532 495
e-mail: info@polilakk.hu
honlap: www.polilakk.hu

Vilati Gyártó Zrt.

Tevékenység: Lemezáru gyártás, porszórás
3300 Eger, Faiskola utca 9.
Telefon: +36 36 516 927 Mr. József Kiss
Fax: +36 36 511 843
e-mail: kissj@vilati.com
honlap: www.vilati.com

Vivber Kft.

Tevékenység: Lemezáru gyártás, kábelkorbács, porszórás
2060 Bicske, Tatai út 62.
Telefon: +36 22 566 262 Mr. Tibor Besenyei
Fax: +36 22 566 269
e-mail: tibor.besenyei@vivber.hu
honlap: www.viv.hu

 

 
 
 
   
   

 

 
 
 
   
   

 

Társult tagok:

Axalta Coating Systems Austria GmbH

Tevékenység: porlakkok és egyéb festékek gyártása
A-2353 Guntramsdorf, Mödlinger Str. 15, Austria
Mobil: +420 724 370 790, Mr. Radek Janda
Telefon: +43(0)223-6500
Fax: +43(0)2236-53041
e-mail: radek.janda@axalta.com
honlap: www.axaltapowder.com

Bodo Möller Chemie Hungary Kft.

Tevékenység: ragasztó-, tömítő-, Henkel felületkezelő anyagok forgalmazása
2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 2.
Mobil: +36 70 311 1080 Mr. Dávid Fazekas
e-mail: d.fazekas@bm-chemie.hu
honlap: www.bm-chemie.hu

Chemetall Hungaria Vegyianyagokat Gyártó és Forgalmazó Kft.

Tevékenység: felületkezelő anyagok forgalmazása
1133 Budapest, Váci út 96-98.
Mobil: +36 70 665 3460 Mr. Kristóf Andrzej Baran
e-mail: kristof-andrzej.baran@basf.com
honlap: www.chemetall.com

CSC JAEKLEKÉMIA Hungária Kft.

Tevékenység: vegyi- és felületkezelő anyagok forgalmazása
8111 Seregélyes-Jánosmajor 025/58 HRSZ.
Mobil: +36 70 610 5040 Mr. Gábor Osvald
e-mail: osvald@jaeklekemia.hu
honlap: www.csc-jaekle.hu

Egrokorr Festékipari Zrt.

Tevékenység: porlakkok és egyéb festékek gyártása
2030 Érd, Fehérvári út 63-65.
Telefon: +36 23 521-270 Mrs. Mária Mara
e-mail: maram@egrokorr.hu
honlap: www.egrokorr.hu

ENERGO-TREND Kft.

Tevékenység: Lemezmegmunkálás, épületgépészet, porfestés
3527 Miskolc, Vágóhíd u. 14.
Telefon: +36 46 505 644 Mr. Péter Kubis
e-mail: energotrend@energotrend.hu
honlap: www.energotrend.hu

Feszo Trade - Felületvédelmi Szervíz és Keresk. Kft.

Tevékenység: felületkezelő vegyszerek forgalmazása, galvanizálás
1113 Budapest, Karolina út 18
Telefon: +36 1-386-6858 Mr. Zsolt Lambertus
Fax: +36 1-279-0339
e-mail: lambertus.zsolt@feszo.hu
e-mail: feszo@feszo.hu
honlap: www.feszo.hu

Hermann Mezőtúr Kft.

Tevékenység: Galvanizálás, foszfátozás, alumínium anódos oxidáció, porszórás
5400 Mezőtúr, Szolnoki út 79/B.
Telefon: +36 70 317 3682 Mr. Tibor Kenyeres
e-mail: tibor.kenyeres@mezoturgalvan.hu
honlap: www.mezoturgalvan.hu

Járműszerelvényt Gyártó Zrt.

Tevékenység: Alumínium anódos oxidáció, porszórás
1151 Budapest, Fő út 63-65.
Telefon: +36 1-271-3100 Mr. Jakab Somodi
Fax: +36-1-271-3103
e-mail: somodi.jakab@jarmuzrt.hu
honlap: www.jarmuzrt.hu

Kék Kémiai Fémfelület-kezelő Kft.

Tevékenység: bér galvanizálás, foszfátozás, alumínium passziválás, porszórás
3950 Sárospatak, Dorkói út 1.
Mobil: +36 20-954 7018 Mr. Tamás Kék
e-mail: info@kekkemiaikft.hu
honlap: www.kekkemiaikft.hu

Ma-Szin Kft.

Tevékenység: Fémszerkezet gyártás, porszórás-felületkezelés, ipari gázok forgalmazása
8900 Zalaegerszeg, Kaszaházi út 34.
Telefon: +36 30 311-8845 Mr. Attila Kocsi
Fax: +36 92 510-334
e-mail: info@maszin.hu
honlap: www.maszin.hu

Metalchem Kft.

Tevékenység: Felületkezelési technológiák, vegyszerek
2023 Dunabogdány, Ipartelepi út 12.
Telefon: +36 30 6590-396 Mr. Kázmér Liber
Tel./fax: +36 1 280-4506
e-mail: k.liber@metalchem.hu
honlap: www.metalchem.hu

M. L. S. Magyarország Kft.

Tevékenység: Milesi festék forgalmazás, Wagner festő berendezések
2310 Szigetszentmiklós, Sellő u. 8.
Telefon: +36 24-525-400 Mr. Márton Józsa
e-mail: marton.jozsa@mls.hu
honlap: www.mls.hu

PAINT TECH GROUP Kft.

Tevékenység: Axalta porfesték forgalmazás
3200 Gyöngyös, Kenyérgyár út 13.
Telefon/Fax: +36 30-370-2760
Telefon: +36 30-292-2750 Mr. András Dudás
e-mail: info@ptg-hu.com
honlap: www.ptg-hu.com

Proconsul Felületkezelő és Fémmegmunkáló Kft.

Tevékenység: Alumínium porszórás, Electron, Saima festő berendezések
1106 Budapest, Porcelán u. 3-9.
Telefon: +36 30-414-3404 Mr. Dénes Simon
e-mail: electronhungary@gmail.com
honlap: www.szintermester.com

Pulvertech Kft.

Tevékenység: Akzo Nobel porfesték forgalmazás
3200 Gyöngyös, Kassai út 29.
Tel/Fax: +36 37 30 44 30
Telefon: +36 30 755 4501 Mr. Zoltán Nagy
e-mail: nagy.zoltan@pulvertech.hu
honlap: www.pulvertech.hu

Recycolor Környezetbarát Festéstechnológiai Kft.

Tevékenység: Festo, porszóró berendezések gyártása
1112 Budapest, Kőérberki út 36.
Telefon/Fax: +36 1-385-6416 Mr. Ákos Jakusovszky
e-mail: akos@recycolor.hu
honlap: www.recycolor.hu

Resin Kft.

Tevékenység: Alumínium porszórás
2230 Gyömrő, Dózsa György út 112-116.
elefon/Fax: +36 29 331426 Mr. Csaba Major
eail: resin@resinkft.hu
honlap: www.resinkft.hu

Rollecate Kft.

Tevékenység: Acél nyílászárók gyártása, porfestés
7054 Tengelic, Kossuth L u 131.
Telefon: +36 74 532 700 Mr. Zoltán Szabó
e-mail: z.szabo@rollecate.hu
honlap: www.rollecate.nl

Rózsa-Szín-Ter Kft.

Tevékenység: alumínium, acél porszórás
1165 Budapest, Zsemlékes u. 25. HRSZ: 117550/1.
Mobil: +36 30-581-0095 Mrs. Rózsa Csákvári
Telefon: +36 1 264-2590
e-mail: rozsa@rozsaszinter.hu
honlap: www.rozsaszinter.hu

RTL Union Kft.

Tevékenység: járműablak gyártás, forgalmazás
6041 Kerekegyháza, Szilágyi u. 4.
Mobil: +36 20-298-9299 Mr. Tibor Hallai
Telefax: +36 76 371-184
e-mail: rtlunion@gmail.com
honlap: www.rtlunion.com

Szinter-Ecser Kft.

Tevékenység: Folyékony festés, porszórás
2233 Ecser, Ady Endre u. 2.
Telefon: +36 29-336305 Mr. Tibor Vincze
Fax: +36-29-535061/105 mellék
e-mail: szinter7@t-online.hu
honlap: www.szinter.hu

Staticolor Kft.

Tevékenység: porszórás
6801 Hódmezővásárhely, Hóvirág u. 20. fsz. 1.
Telefon: +36 62-242044 Mrs. Erzsébet Kovács
Fax: +36 62-342097
e-mail: kovacs.erzsebet@staticolor.hu

TreMorvTrade Kft.

Tevékenység: Wagner porfestő berendezés, Inver porfesték forgalmazás
3200 Gyöngyös, Diófa utca 6.
Mobil: +36 30 689 1853 Mr. Zoltán Morvai
e-mail: tremorvtrade@gmail.com
honlap: www.tmtrade.hu

Kötelezettségek

Leosztott nemzetközi tagdíj: A Szövetségre kiszabott ESTAL tagdíjat különböző szempontok szerint osztjuk le a tagvállalatokra, ennek összege évente az adott tevékenységi körtől függően 20 000 - 70 000 Ft nagyságrendű.

A Közgyűléseken való részvétel a tagvállalatok munkatársai részére (számbeli korlátozás nélkül) ingyenes, csak a szállást kell fizetni (A Közgyűlések rendszeresen másfélnaposak). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagvállalatokra előbb utóbb sor kerül egy-egy Közgyűlés megrendezése, ahol a rendező fedezi a terembérletet és étkezési költségeket (ez ma kb 200 000 Ft. nagyságrendű költség). A Közgyűléseket ma már általában több mint 50 résztvevővel rendezzük.

Jogosultságok

A tagsággal járó jogosultságok: Közgyűléseken való részvétel.
Az ESTAL éves Kongresszusának és Szimpóziumának előadásait magyar fordításban a tagvállalatok kézhez kapják.
Kedvezményes részvétel a Szövetség által rendezett továbbképzési tanfolyamokon.
Folyamatos információhoz jutás az európai szakmai újdonságokról.
Folyamatos kapcsolattartási lehetőség a hasonló területen dolgozó hazai szakemberekkel.
Kedvezményes részvétel az AFMSZ által szervezett külföldi szakmai tanulmányutakon.

Hírek

Emlékeztető
AFMSZ Tavaszi Közgyűlés
Hódmezővásárhely, 2026.05.21-22.


Az AFMSZ 2026. évi Tavaszi Közgyűlését saját rendezésében Hódmezővásárhelyen a Ginkgo Hotel**** szállodában tartotta meg 2026 május 21-22-én. A Közgyűlésen a 35 Tagvállalatunk közül 17 képviseltette magát személyesen. A meghívott vendégekkel és a családtagokkal együtt a Közgyűlésen összesen 34 fő vett részt. A Közgyűlés kezdetekor a Közgyűlés nem volt határozatképes. A közgyűlési Meghívóban jelzett módon megismételt Közgyűlést tartottunk, amely a résztvevők létszámától függetlenül határozatképes volt. 2026 május 20-án 10 órakor a Közgyűlést Bangó András Elnök nyitotta meg, üdvözölve a résztvevőket. A Közgyűlés a jegyzőkönyv vezető és hitelesítők megválasztásával kezdődött. A közgyűlési jegyzőkönyv vezetését Fehér Imre Titkár, a hitelesítését Sebők Annamária és Mátravölgyi Norbert vállalták, amit a Közgyűlés egyhangúan elfogadott

Fehér Imre Titkár ismertette egyesületünk 2025 és 2026 évi tevékenységét: Tervünk, hogy évente egyszer személyesen megjelenjünk legalább egy Estal-, Qualicoat- vagy Qualanod értekezleten. 2025-ben részt vettünk ezeken a rendezvényeken:
2025 febr. 28. QCT oktatás Budapest
2025 márc. 13-14. QCT TC, EC, GA Varsó - Titkár, Elnök
2025 ápr. 2-3. QSC TC, EC, GA Budapest - Titkár
2025 ápr. 8-9. Vekor Konferencia Balatonfüred - Titkár, Elnök
2025 ápr. 24-25. AFMSZ Tavaszi Közgyűlés Zalaegerszeg
2025 május 15-16. QND TC, EC, GA Lisszabon – Titkár
2025 okt. 1. Estal GA, Board of Directors Szaloniki – Titkár, Elnök
2025 okt. 1-3. Estal Kongresszus, Szaloniki – Titkár, Elnök
2025 okt. 6-7. QSC TC, EC, GA Utrecht – Titkár
2025 nov. 3. Hungarokorr Vándorkonferencia Szombathely – Titkár, Elnök
2025 nov. 20-21. AFMSZ Őszi Közgyűlés Miskolc 

2026-ban végzett tevékenység: Részt vettünk ezeken a rendezvényeken:
2026 jan 15. Estal BoD online - Titkár
2026 márc. 24-25. QSC TC, EC, MoAM Velence - Titkár
2026 ápr. 14-16. Vekor Konferencia Balatonfüred - Titkár, Elnök
2026 ápr 28. Estal BoD online - Titkár
2026 május 11-12. QND TC, EC, GA Salzburg – Titkár
2026 május 19. Estal BoD online - Titkár
2025 május 21-22. AFMSZ Tavaszi Közgyűlés Hódmezővásárhely
További terveink:
2026 jún. 4-5. QCT TC, EC, GA Budapest – Elnök, Titkár
2026 október Őszi Közgyűlés és Tanulmányút Olaszországba.

 A 2026 évi tavaszi QCT, QND és QSC vizsgálati szezon még folyamatban van a Vekor Kft. közreműködésével. Néhány vizsgálatot csak a 2. félévben tudunk majd elvégezni. Tájékoztattuk tagságunkat az általunk kezelt licencekről. Idén több új QCT licenc kiadása várható magyar vállalatoknál. Tervezzük 1 új alternatív előkezelő vegyszer QCT engedélyezést is.
Általunk kezelt QCT licencek: 7 (+ 1) db HU, 1 db SK
Általunk kezelt QND licencek: 1 db HU, 2 db SK, (1 db HR)
Általunk kezelt QSC licencek: 1 db HU 

Fehér Imre Titkár ismertette a tagság létszámát:
A Közgyűlés kezdetén egyesületünk létszáma 35 tagvállalat volt. 3 vállalat jelezte belépési szándékát: Hermann Mezőtúr Kft., KOAT Kft., TerMorvTrade Kft. A jelenlevő tagvállalatok képviselői a belépési kérelmeket elfogadták, egyhangú igen szavazat mellett. Egyesületünk létszáma 38 tagvállalatra nőtt. 

Fehér Imre Titkár ismertette az egyesület pénzügyi helyzetét:
2025: A bevétel csökkent, a kiadás nőtt 2024-hez képest. 2025-ben a tervezett bevétel 33,5 MFt volt, a tényleges bevétel végül 29,2 MFt lett. A Tanulmányút elmaradása miatt a tagdíj hozzájárulások elmaradtak és az árfolyam nyereség is lecsökkent. A tervezett kiadás 33,0 MFt volt, a tényleges kiadás végül 32,0 MFt lett. A pénzügyi évet 2,8 MFt veszteséggel zártuk. Könyvelési költségeink jelentősen emelkedtek 2025-ben, mert a 2024 évi beszámoló készítésekor az inkompetens könyvelőt gyorsan le kellett váltani, a teljes 2024 évet újra kellett könyveltetni. 

2026: Jelenleg bankszámlán 4.278.000 Ft és 848 € pénzeszközünk van, pénztárban 28.000 Ft. Idén – mint mindig - pozitív eredményű gazdálkodást tervezünk. A tavalyi évi bevételhez hasonló bevétel várható idén. Könyvelési költségünk most alacsony szinten marad, akárcsak az utazási költség. Felhalmozott tartalékainknak köszönhetően a cash-flow biztonságos, rendben van. Estal tagdíj, valamint a QCT, QND és QSC licenc díjak számláját idén áprilisban már kiegyenlítettük. Az Estal felé idén 9 teljes jogú tagot jelentünk. Az idei Estal tagdíjunk 5.035 €. Ez alapján osztjuk ki a tagvállalatok között a nemzetközi tagdíjakat. Jelentős terhet jelent majd az idei olaszországi Tanulmányút megvalósítása, amelynek várható költsége kb. 10 MFt lesz.
Számvizsgáló Bizottságunk Elnöke, Trepák Erika elfogadásra javasolta az AFMSZ 2025 évi pénzügyi beszámolóját. A 2025 évi pénzügyi beszámolót és a 2026 évi pénzügyi tervet a Közgyűlés – kézfeltartással történt szavazás útján - tartózkodás és ellenszavazat nélkül – elfogadta.

 Mátravölgyi Nobert a Vekor Kft. ügyvezetője tájékoztatott az idei Vekor Konferencia programjáról és eredményeiről. 

Fehér Imre Titkár tájékozatott a 2026 évi Qualisteelcoat értekezletek eredményeiről. Az AFMSZ-t 2025-ben felvették a Qualisteelcoat tagjai közé. A magyar licenc kezelését is átvettük. A licenchez tartozó ellenőrző vizsgálatokat a Vekor Kft. végzi. Fontos további feladatunk a Qualisteelcoat védjegy népszerűsítése. Címszavak: cink réteg vastagság Z225, Z275 – autóipar Z140, QSC szerint a szerves bevonat határozza meg a tartósságot, Fémszórásnál vizsgálják az érdesség hatását
QSC 20 éves lesz 2026-ban, 20 éves logó készült
2025-ben új brandbook
ütésállóság tesztet kivonják
KTL, autoforetikus festék megfelelő alap 

Fehér Imre Titkár tájékozatott a Qualanod értekezletek eredményeiről.
Címszavak:
autóiparhoz alkalmazkodva „abnormális” rétegvastagság osztály is lehet
coil anodising min. átlag 15 micron, helyi 12 micron lehet
admittance teszthez új műszer
nail file method – kopásállóság, QND Titkárságon beszerezhető lesz
digitalizált vizsgálati jegyzőkönyv
Qualanod e.V. megszüntetve, nem települ át Németországba
új brandbook lesz 2026-ban
új specifikáció 2026.07.01-től
marketing tevékenység interlaboratory test (Vekor) pórustömítés
QMEA kéri India területi engedélyét
most 216 db licenc van világszerte
2027 évi értekezletek: 2027.05.13-14. Isztambul, 2027.10.14-15. Budapest 

Bangó András Elnök részletesen tájékozatott a 2026 évi Estal értekezletek eredményeiről, az Estal és a European Aluminium tevékenységéről, legújabb híreiről.
Címszavak:
Estal Kongresszus 2027.09.29-30. Brüsszel, látogatás az EU Parlamentben
Új Estal weblap
ESTAL projekt: „Összefüggés a felületi érdesség és a korrózió között”
STM BREF és PFAS
Cr6+ tartalmú anyagokra vonatkozó szabályzás
PFAS korlátozás 

Bangó András Elnök részletesen tájékozatott a Qualicoat híreiről és a júniusban esedékes budapesti QCT értekezletek témáiról.
Címszavak:
QCT 3.0 : A. és B. függelékek jóváhagyásának elhalasztása
SAS ISO 17065 akkreditáció hivatalos elhalasztása
2026-os QUALICOAT kongresszus (QCT 40 éves, Qualideco 30, QMAE 20 éves), helyszín AbuDhabi?
CEPE – Biztonságos munkavégzésre vonatkozó ajánlásai 

Porbevonatok és a REACH mikroműanyagokra vonatkozó korlátozásai
"Részecskékben találhatók, és legalább 1%-ban ezekből a részecskékből állnak; vagy folyamatos felületi bevonatot képeznek a részecskéken.”
A fenti pontban szereplő részecskék legalább 1%-a megfelel a következő követelmények valamelyikének:
≤ 5 µm minden részecskeméretre
≤ 15 µm olyan részecske hosszra, amelynek hossz-átmérő aránya nagyobb, mint 3.
E meghatározás szerint minden porbevonat 100%-ban mikroműanyag! 

Fehér Imre Titkár ismertette a 2026 évi terveket:
2026 okt. 6-8-án rendezik meg az Aluminium Expo-t Düsseldorfban. Szervezett utat idén nem rendezünk, de ajánljuk tagtársaink figyelmébe a kiállítást. Az AFMSZ Őszi Közgyűlését és Tanulmányutat 2026 szeptemberben vagy októberben tartjuk Olaszországban. Ezt az utat tavaly ősszel terveztük megtartani, de pénzügyi okokból elhalasztottuk. Meghívóink, a Sherwin-Williams porfesték gyártó üzeme Minerbio-ban, valamint a Sepal anodizáló üzem Lograto-ban továbbra is fenntartják a meghívást. A Grosz Utazási Iroda és a Vivátbusz segítségével szervezzük az utat. Árajánlatot már kaptunk, az utazás pontos időpontjáról később küldünk értesítést.

A szállodában elköltött ebéd után délután a hódmezővásárhelyi tagtársunk, a Staticolor Kft. porfestő üzemét tekintettük meg. Köszönjük a meghívást és a vendéglátást Kovács Erzsébetnek a vállalat ügyvezetőjének. 

Az üzemlátogatás után a délutáni program szakmai előadásokkal folytatódott:
Dudás András (PTG) – ALIT vegyszeres festékeltávolítás
Mészáros Zsolt (LONTI-ker) – Jotun megoldások az építőiparban
Szignárovits Zsuzsa (PTG) – PTG Coating Masterclass, Beszámoló a Paint Expóról
Ezután a szokásos Vállalati Körkép következett. Az esti program a szállodában elköltött vacsorával és esti beszélgetéssel zárult. 

2026 május 22-én délelőtt a Közgyűlés szakmai programjaként meglátogattuk a szegedi ELI-ALPS Kutatóintézetet, ahol megismerkedünk az intézet lézeres kutatásaival. 

Az üzemlátogatás után a résztvevők hazautaztak, és ezzel a kétnapos Közgyűlés véget ért .

Budapest, 2026 május 25.

Az Emlékeztetőt összeállította: Fehér Imre AFMSZ Titkár 

  

Rólunk mondják

Partnereink

A partnereink közül csak néhányat említjük:

Mindennapi érdekvédelem a felületkezelők számára.

Kapcsolat

1138 Budapest, Népfürdő u. 19/A. I/4.
Fehér Imre titkár: +36 30 9590575
feher.imre@atenzio.hu